KEZDETI LÉPÉSEK

 

            Tagadhatatlan, hogy a labdarúgás iránti szenvedélyes lelkesedés volt a DVTK megalakításának mozgatórúgója. A Vasgyár társadalmi életében új színt jelentett a sportág. Vasárnaponként a munkások nem hosszú sétákra és ismeretterjesztő előadásokra indultak, hanem a labdarúgópályát is gyakran útba ejtették.

 

            Sajnos a kezdeti idők eredményeit ma már képtelenség nyomon követni, mert a leghitelesebb dokumentumok – közgyűlési beszámolók, főtitkári jelentések – a második világháborúban megsemmisültek. Abban viszont tudatosságot kell látnunk, hogy első mérkőzésüket 1910. május elsejére, a munka ünnepére tűzték ki. Visszaemlékezések szerint a vasgyári fiúk győztek a Miskolci Sport Egyesület labdarúgói ellen.

 

            Az MSE pályája a mai Semmelweis Kórháztól Hejőcsaba felé eső területen 1910 májusában készült el és az avatásra a diósgyőrieket hívták meg. A bemutatkozás nem volt sikeres, mert a vasgyáriak 4:1-re kikaptak. Két hónappal később újból találkozott a két csapat, de a DVTK ekkor is súlyos vereséget szenvedett.

 

            A vereségek kijózanítólag hatottak, játékosok és vezetők egyaránt keresték a kivezető utat. Igyekeztek fejleszteni a csapat technikai és taktikai tudását. Az eredmény nem váratott sokáig magára : augusztus 7-én 6:3 arányban visszavágtak a Miskolci Sport Egyesületnek.

 

            Ebből az időből egy igazi klasszis neve maradt fenn. Baczur Józsefnek hívták, akinek nevéhez az együttes átszervezése és az új játékrendszer bevezetése fűződik. Baczur Salgótarjánból került Diósgyőrbe és kapcsolatot teremtett a két egyesület között. A diósgyőriek első vidéki mérkőzésüket éppen Salgótarjánban játszották, ahol akkor már virágzó sportélet folyt.

 

            Miskolcon azidőtájt sorra alakultak meg a különböző sportegyesületek és a labdarúgásban is erőteljesebbé vált a küzdelem. Az egymással való csatározás jótékonyan segítette a hazai élvonalhoz történő felzárkózást. 1911-ben is elsősorban a miskolciakkal vetélkedett a DVTK, de játszottak a Gyöngyösi AC együttesével is.

 

            1912-ben sikerült a vezetésbe bevonni Oka Simon főmérnököt, aki az egyesület elnöke lett. A gyár még ekkor nem támogatta a fiatalokból szerveződött csapatot, de "félhivatalosan" már melléjük állt. Oka Simon a minőségi fejlesztést tűzte ki célul, a klub jelentkezett az MLSZ-be tagnak és benevezték a bajnokságba is a csapatot. Az északi kerület két alosztálya közül a miskolciba osztották be őket. Megkezdődött a sportpálya építése is, melyhez a területet a gyártól kapták. A földmunka elvégzését és a salak leterítését a tagok maguk vállalták. Itt vívta mérkőzéseit a csapat, itt sikerült diadalmas csatákat végigküzdenie.

 

            Már az első esztendő nagy sikert hozott. A DVTK csoportelső lett és az északi kerület bajnokságáért két másik csoport bajnokával, az Eperjessel és a Kassával kellett megmérkőznie. Mindkét gárda fényes múlttal rendelkezett és a legjobb magyar csapatok közé tartozott. Az eperjesieket a DVTK 3:0-ra legyőzte, de a kassaiaktól 1:0 arányban vereséget szenvedett. Ezzel az észak-magyarországi kerület bajnokságában a DVTK a 2. helyen végzett. Az indulás óta eltelt rövid időt figyelembe véve ez kiemelkedő eredménynek számított.

 

            Egy évvel később a DVTK a kerületi bajnokság mérkőzésein kívül más csapatokkal is játszott (FIAK 2:0, URAK 3:4, Bp. MÁV Gépgyár 5:0). Ezek a mérkőzések arra szolgáltak, hogy ellessék a titkokat. Akkor ugyanis elsősorban a fővárosiaktól lehetett sokat tanulni. Az új bajnoki idény előtt nyolc játékos távozott Diósgyőrből (katonai szolgálat, más csapat). A veszteséget azonban sikerült pótolni. A tavaszi fordulókban került sor az első DVTK – DAC összecsapásra, érdemes feljegyezni a DVTK akkori összeállítását: Schulek – Stefáni, Kirner – Wrbata, Belustyák, Páva I. – Páva II., Bova II., Baczur, Stefán, Bova III. A DVTK 6:0 (0:0) arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. Ebben az idényben (1914-et írunk) először szerezték meg az északi kerület bajnoki címét. Akkor már javában folytak a zöld asztal melletti mesterkedések, amelyek a munkáscsapat labdarúgásban elért eredményeit igyekeztek hatálytalanítani. Ez a törekvés sikerrel járt, ugyanis a szövetség vezetői új döntő lejátszására kötelezték a diósgyőrieket. Ráadásul a döntőt megelőző napon azt is közölték, hogy Csapkay a csapat és a bajnokság gólrekordere nem játszhat. Így a DAC ellen 0:0-ra végződött a találkozó. A hosszabbításban a játékvezető Stefánt és Baczurt durva játék címén kiállította és ez eredményezte a 2:0-ás vereséget.

 

            Az elkeseredést elsöpörte az első világháború kitörése, aminek következtében eleinte egyáltalán nem sportoltak az emberek. A csapat jeletős része hadba vonult, de az itthon maradottakat is a háborús termelés foglalta le. Az MLSZ erőteljes vidéki agitációjának következtében 1916 őszén három vidéki kerületben bajnoki találkozókra is sor került. Északon a DVTK, a DVSC és az MMTE mérte össze erejét, s a diósgyőriek bizonyultak a legjobbnak, akárcsak a következő két bajnoki esztendőben is.

 

            A kommunista forradalom idején a DVTK több tagja is belépett a Vörös Hadseregbe és esett aztán áldozatául a harcoknak. A klub működése szünetelt.

 

            Csak 1919. október 19-től kezdte meg ismét működését az egyesület. Nemsokára eljött az első aranykor: az 1921 – 22-es bajnoki esztendővel kezdődött a nagy győzelmek sorozata. 1922-ben, 1923-ban, 1924-ben és 1925-ben egyaránt a DVTK nyerte az északi kerület bajnokságát. Ezek a sikerek különösen annak a fényében értékesek, hogy akkoriban elég bizalmatlanul szemlélték a kommunista felkelésbe résztvevőket "delegáló" csapatot. A diósgyőri szív, a lelkesedés, a győzelembe vetett szilárd hit minden akadályt legyőzött. Az eredményességhez egyetlen adalék : 1921 – 22 telén bevezették Diósgyőrött a tornatermi edzéseket. A tavaszt ezután a csapat bombaformában játszotta végig és 104 gólt lőtt az ellenfeleknek.

 

            Akkoriban sokat portyáztak a csapatok, az északi kerület válogatottját 1925 augusztusában vitték először külföldre. A DVTK-ból Kozusnyik, Postainer, Chvojka és Müller kapott helyet az együttesben. Kassán 5:2 és 3:0 arányban győztek, de Lembergben fáradtan játszottak és 5:0 arányú vereséget szenvedtek. Kellemetlen szenzációt jelentett, hogy nyáron Postainer kivált a Diósgyőrből és külföldre igazolt. Ez nagy veszteség volt és része volt abban, hogy a DVTK az 1925 – 26. évi kerületi bajnokságot nem tudta megnyerni. A következő évben pedig Magyarországon bevezették a profizmust.


FOLYTATÓDIK AZ ARANYKOR

 

            A profizmus bevezetése a diósgyőri labdarúgást nem rázta meg alapjaiban, hiszen a piros-fehérek megmaradtak amatőröknek. Persze a profizmus miatt bizonyos veszteségeket szenvedtek, mert heten eltávoztak a klubtól. A helyi utánpótlás kimeríthetetlenségét azonban bizonyítja, hogy ezt a jelentős veszteséget is át tudta vészelni a DVTK. Újabb négy esztendőn át 1927 – 1930 között sikerült megnyerni a kerületi bajnokságot.

 

            1930-ban felkérték Markotai Weisz Jenő gyárigazgatót, hogy vállalja el az egyesületi elnök posztját. Két feltételt szabott : egyesüljön a DVTK a DAC-al és épüljön új, korszerű sporttelep. Ez utóbbihoz természetesen meg tudta ígérni a gyár hathatós segítségét, támogatását is. Az építkezés csak később kezdődhetett, mert az 1929 és 1933 között tomboló gazdasági világválság erősen sújtotta Magyarországot is.

 

            A labdarúgás nem fejlődött, az ifjúságot szinte hermetikusan elzárták a sportolástól. Ennek tudható be, hogy a DVTK 1930 – 31-ben elveszítette az Észak bajnoka címet a Salgótarjánnal szemben.

 

            Alig telt el azonban egy esztendő, sikerült visszahódítani az elsőséget. Az igazi fordulat éve azonban Diósgyőrött 1933 lett.            A labdarúgó szakosztály életében gyökeres változások történtek. Az 1932-ben amatőr bajnokságot nyert Bohn SC megszűnt és három játékosát (Szaniszló, Kertész, Gotre) a Diósgyőr szerezte meg. Rajtuk kívül még Borchy és Kádár kerültek a DVTK-hoz.

 

            Az 1925 – 35-ös évek legjobb diósgyőri játékosai a következők voltak : Czanik, Tóth, Vida, Szabó, Chvojka I. és Chvojka II., Filó, Matyuga, Baroch, Molcsányi, Postainer, Ferenczy, Kelemenik, Kőhalmi, Kreutz, Volker I. és Volker II., Páva, Padányi, Rácz, Kardos, Polényi, Kalotai, Mikula, Koza, Felföldi, Szentidai, Krajcsi. A sikerek kovácsaként emlegették Reiff Emil edzőt.

 

            Három év telt el és 1936-ban ismét a DVTK nyerte meg a kerületi bajnokságot. Jelentős fegyverténye volt az együttesnek 1936-ban, hogy Bulgária főiskolai válogatottjával 3:3-as eredményt ért el. 1937-ben immár hagyományosan újra a DVTK lett a kerületi bajnok, azaz már a 13. elsőséget ünnepelhették a szurkolók. Ekkor az MLSZ már bevezette a Nemzeti Bajnokság rendszerét, tehát minden amatőr egyesület előtt megnyílt az út, hogy a legjobbak között szerepelhessen. Ehhez nem kellett belépni a Profi Alszövetségbe. A fennálló szabályok értelmében a DVTK 1937 – 38-ban fel is jutott az NB-be, annak második vonalába, a ligabajnokságba. Sokáig az élbolyban küzdöttek a jó helyezésért, s végül az 5. helyen fejezték be a bajnokságot.

 

A Nemzeti Bajnokság rendszere teljes egészében 1938 – 39-ben valósult meg, a DVTK a Keleti alosztályban indult. Vezették a tabellát egy ideig, de végül meg kellett elégedniük a 2. hellyel a Törekvés mögött. Az utolsó lépést ebben az idényben nem sikerült megtenni az NB I-be.

 

De egy esztendő múlva siker koronázta a lelkesedést és jó játékot! 1939-ben elkészült az új diósgyőri stadion, amely összesen 625 000 aranypengőbe került, s 25 000 néző befogadására volt alkalmas. Olyan pezsgő élet támadt itt, hogy a labdarúgó szakosztály hamarosan 7 csapatot szerepeltetett a különböző osztályokban. Rendszeressé váltak az üzemen belüli bajnokságok, tehát a tömegsport háttér is adva volt. A stadionavatót 1939. június 25-én tartották, ahol a Diósgyőr (1938-ban fúzionált a DVTK és a DAC) a Kispest gárdáját fogadta. A DVTK remek mérkőzésen 6:2 arányban verte nagyhírű fővárosi ellenfelét. Hamarosan itt rendezte meg az MLSZ az első magyar edzőtábort, amelyben az ifjúsági játékosok vettek részt.

 

            Az MLSZ önkormányzatát a kormány 1939 nyarán felfüggesztette, s élére kormánybiztost neveztek ki. A hírhedt fajelmélet alkalmazása következtében több élvonalbeli csapat beszüntette működését, s helyükre az MLSZ a hiány pótlására a Diósgyőrt is beosztotta az első osztályba.

 

            Az NB I-es szereplés egy vereséggel és egy győzelemmel (WMFC és BSzRt) kezdődött. Az igazi bemutatkozás azonban a vezető fővárosi nagycsapat ellen (FTC) történt meg. Diósgyőrött ki is kapott a DVTK 6:3 arányban. A tavaszi idény második fordulójában aztán újból összekerült az ekkor DiMÁVAG néven szereplő vasgyári együttes a magyar futball dédelgetett primadonnájával. Az FTC pályáján azután sikerült a visszavágás, 1:0-ra a diósgyőriek nyertek, a gólt Füzér szerezte. A DiMÁVAG egyébként a profi csapatok között sokáig tartotta a 3. helyet, de végül meg kellett elégedniük a 6. hellyel. Ebben az időszakban a DiMÁVAG az a csapat volt, amely sohasem az edzéseken brillírozott, nem a ‘’kicsik’’ ellen akart ‘’nagy’’ lenni, hanem a vezető élcsapatokkal szemben mutatták meg igazi képességeiket.

 

            A gárda nagyszerű szereplése elsősorban Csapkay Károly edzőnek, a DVTK legendás hírű játékosának jó munkáját dicsérte. Csapkay igen sokat foglalkozott a saját utánpótlással és bátran nyúlt hozzájuk. Néhány esetre ma is élénken emlékszünk : Károlyi József, Hőricz és Felföldi tagjai lehettek a magyar nemzeti válogatottnak is.

 

            1941-ben a bajnokságban a 8. hely jutott a diósgyőrieknek. A jobb szereplés a Magyar Kupáért folyó küzdelemsorozatban köszöntött be, ahol a DiMÁVAG a legjobb négy közé került, s végül a 2. helyen végzett.

 

            A diósgyőriek a bajnokságban 1945-ig biztosan tartották a jó középcsapat helyét. 1941-ben a hatodik, 42-ben a nyolcadik, 43-ban a tizenkettedik, 44-ben a tizenegyedik helyen végeztek.

 

            Jól kezdődött az 1944 – 45-ös bajnoki esztendő is. A DiMÁVAG csapata a 4. helyen állt, de szeptemberben az MLSZ azonnali hatállyal beszüntette a labdarúgó bajnokságot, s a helyébe hadi-, valamint körzeti bajnokságot szerveztek. A DiMÁVAG mindkét küzdelemben nevezett csapatot, de az MLSZ újabb határozata értelmében október 22-től minden sporttevékenység megszünt. Ettől kezdve a helyi sajtó semmiféle sporteseményről nem adott hírt…

A háború a végéhez közeledett.


ÚJRAKEZDÉS – NEHÉZSÉGEKKEL

 

            A felszabadulást követően egy ideig még szünetelt a labdarúgó élet Miskolcon. Persze, nem sokáig, hiszen 1945. március végén a DVTK, az MMTE és a PTK már húsvéti tornát rendeztek, május végén pedig körzeti bajnokság kezdődött.

 

            A háborút követően újra kellett kezdeni a munkát. Szerencsére az alapok adottak voltak. Viszont sok játékost elveszített a klub. Ezt az új vezetőség úgy akarta pótolni, hogy tősgyökeres diósgyőri fiúkra számított. Közben az MLSZ kiírta az 1945-46. évi elsőosztályú bajnokságot, s a DVTK szeptember végén le is játszotta nyitó találkozóját. Szokatlanul és váratlanul botránnyal végződött a meccs, a játékvezetőt tettleg bántalmazták a szurkolók, ezért a szövetség megvonta a csapat játékjogát. Hamarosan azonban visszaadták, de a rendelkezésnek döntő része volt abban, hogy a gyenge csatársorral rendelkező diósgyőriek kiestek az NB I-ből…

 

            Az osztályozón még ki lehetett volna harcolni a bentmaradást, de ez sem sikerült. A DVTK búcsúzott… akkor még a legpesszimistábbak sem gondolták, hogy öt esztendő kell a visszakerüléshez!

 

            Az 1946-47. évi másodosztályú bajnokságot a 2. helyen fejezték be a diósgyőriek, a következő szezonban azonban bekövetkezett a mélypont, s csak 7-ek lettek.

 

            1950 őszén köszönthették a vasgyári szurkolók csapatukat az első osztályban. Az öröm nagy volt, de ekkor csak az őszi fordulóra került sor. A DVTK a nyolcadik lett. 1951-től az MLSZ tavaszi-őszi rendszert vezetett be. A DVTK a téli holtidényben néhány jó igazolást hajtott végre. Ùjpestről visszahozták Diósgyőrbe Károlyi Józsefet, a kiváló kapust. Ide került akkor még Mixtay, Vékony és Salamon Zoltán. Az edző Tomecskó József volt.

 

            Érdekes módon 1951-ben mégis a kiesés ellen kellett harcolniuk a piros-fehéreknek. Nagy erőfeszítések árán sikerült elkerülni a búcsúzást, s a 11. lett az együttes. Egy esztendő múlva azonban bekövetkezett, amitől féltek: a DVTK elbúcsúzott az élvonaltól. Pedig az FTC csapatát 3:0 arányban legyőzték, s mégis…

 

            A gárda nem tört le, összeszedték magukat, élt bennük a bizonyítani akarás. A Keleti csoportban 11 pontos előnnyel végeztek az élen és visszaverekedték magukat az NB I-be. 1952 - 53-ban a csapatot Szabó Pál edzette. Szép teljesítmény volt az együttestől, hogy 1954-ben ki tudta harcolni a bentmaradást, s végül a 9. helyet szerezték meg 23 ponttal. Ebben az idényben tíz találkozót nyert a DVTK, ebből hetet Diósgyőrött. A nézőszám igen magas volt, hiszen 15 ezres átlagközönséget jegyeztek fel.

 

            Az 1955. évi bajnokságot ma is ‘’öncsonkítónak’’ nevezik. Miért? mert az MLSZ vezetősége úgy határozott, hogy csökkenti a csapatok számát. Ezért aztán az lett a fő kérdés, hogy ki esik ki?

 

            Nos, a Diósgyőr igen sok mérkőzésen kis gólkülönbséggel kapott ki, s menthetetlenné vált. Jávor Pál edző sem tudott csodát tenni, s hiába voltak olyan labdarúgók a DVTK-nál, mint Károlyi, Dudás, Palicskó, Kakuszi, Török, Futó, Pribelszki, Dobó, Csorba, Szigeti, Pesti, Kékesi, Tiba, Virág és Portörő.

 

            1957 májusának végén immár negyedszer verekedték vissza magukat a DVTK játékosai az élvonalba. Ekkor az MLSZ őszi-tavaszi rendszerre tért át, s a diósgyőriek hullámzó teljesítményt nyújtva végül a 9. helyen kötöttek ki. Steiner János lelkesen, nagy hozzáértéssel vezette az edzéseket.

 

            Az 1958-59. évi  bajnokság is jól kezdődött. A DVTK legyőzte a Tatabányát, a BVSC-t és a Dorogot. A legjobbak csak egy gól különbséggel bizonyultak jobbnak a piros-fehéreknél, míg a Vasas, az Újpest és a Salgótarján egy ponttal távozott gazdagabban Diósgyőrből. Tavasszal aztán megtörtént a jelentős bravúr : legyőzték a Ferencvárost! A DVTK már 3:0-ra vezetett, s olyan játékot produkáltak, amilyet szurkolótábora már régen várt. Teleki Pál 1959 tavaszáig látta el az edzői teendőket, utóda Kiss Gábor lett.

 

            Érdemes kissé részletesebben foglalkozni az 1959-60. évi bajnoksággal. Diósgyőrött nagyszerű gárda verbuválódott össze és nagyszerű eredményeket értek el. Pedig zavaró volt, hogy Tóth László, a B-válogatott kapus eltávozott a DVTK-tól. Szerencsére sikerült megtalálni utódját, a Ferencvárostól átigazolt Hódi Zoltán személyében. Az együttes az első mérkőzéseken várakozáson felüli teljesítményt nyújtott, huzamosabb időn keresztül az élbolyban tartózkodott, sőt, a Dorog ellen aratott győzelme után az első helyre is feltornázta magát. Figyelni kezdtek a DVTK-ra és a Hódi - Werner, Szigeti, Paulás – Török, Solymosi – Iván, Csányi, Kiss L., Fekete, Pál I. összetételű csapat méltán szolgált rá erre. Vereségeit minimális gólkülönbséggel szenvedte el, s végül az 5. lett. A DVTK fennállásának ideje alatt ilyen ragyogó eredményt nem ért el a csapat. Ezzel kiharcolták a ‘’vidék legjobbja’’ címet is. Méltán fogadta Kiss Gábor edző a gratulációkat. Rászolgáltak!

 

            Az 5. helyezés azt is jelentette, hogy az együttes részt vehetett a Közép-európai Kupa küzdelmeiben.

 

            Az NB I-es csapat, amely 1959 - 60-ban a vidék legjobbja lett – egy esztendő múlva a legrosszabbnak bizonyult. Majdnem ugyanaz az összetételű csapat… Csak éppen Török Sándor hiányzott, aki az első mérkőzésen lábtörést szenvedett. Ő a védekezésben és a támadásindításban egyaránt nélkülözhetetlen volt, gigászi munkát végző kiválóság, akinek a kiválása olyan lelki megrázkódtatást jelentett a többieknek, hogy meg sem álltak a kiesést jelentő 14. helyig, s mindössze 12 pontot gyűjtöttek… A csapat elhagyta az NB I-et, és ment lefelé a liften.

 

            1961 nyarán a szurkolók érthetően szomorú szívvel búcsúztak az élvonaltól és néhány játékosuktól is. Nem is úgy kezdődött az 1961-62-es év, hogy itt nagy változások történnek majd. Napirenden voltak a játékosok közötti ellentétek, az edzés-vezetések elleni kifogások. Mágori József, az egykori jeles játékos vállalkozott arra, hogy kivezesse az együttest a zsákutcából. Működése következtében a csapat a 4. helyen végzett.

 

            1962 első napjai bomba-meglepetést szolgáltattak nemcsak Diósgyőrött, hanem az ország labdarúgást szeretőinek is: Bukovi Márton, a nagysikerű edző megcsömörlött a pesti viszonyoktól és vállalkozott arra, hogy egy bajban levő vidéki együttest megmentsen. A vidéki csapat a DVTK volt. Azt nem ígérte, hogy percek alatt bajnokot csinál Diósgyőrből, de nagy kedvvel és munkabírással látott munkához.

 

            Pedig sokan előítéletekkel fogadták. Azt mondták, hogy ingerlékeny, összeférhetetlen, érzékeny és öntelt. Ezek persze nem bizonyultak igaznak. A bizalom és a hit, amelyet Bukovi tudott egyedül támasztani, sokat értek. Stílust adott a csapatnak. Minden idegszálával azon volt, hogy játszani tanítsa meg a játékosokat (küzdeni úgyis tudtak a diósgyőriek) és megfelelő állóképességet adjon nekik. Az NB I-be való visszakerülést 18 labdarúgó vívta ki. Werner, Paulás és Nyíri minden találkozón szerepeltek, Szigeti, Kiss, Csányi 29-29, Kovács I. 28, Ráczi, Tamás, Szamek 22, Bótha és Sikora 18, Balázs és Hódi 8-8, Vertig 4, Matisz, Pál és Pócsik 1-1 alkalommal jutottak szóhoz. A Diósgyőr szerette volna továbbra is biztosítani Bukovi működését, de Marci bácsi nem vállalta…

 

            Nagy György lett az utód, s a keze alatt a DVTK a 11. helyen fejezte be a küzdelmeket a következő évi bajnokságban. Ekkor azonban már új elnöke volt a diósgyőri klubnak, Pesti György, a ‘’munkácsi Piola’’.

 

            Az1964-es bajnokság megint hullámvölgyben találta a diósgyőrieket. Idegenben egyetlen győzelmet sem tudtak aratni, odahaza is csak négyet és mint utolsó, sorstársával a DVSC-vel együtt kiesett az NB I-ből. Az 1965 elején is gyengén kezdő csapat edzői teendőinek ellátását időközben Preiner Kálmán vette át. Szinte csodálatraméltót produkált azokkal a játékosokkal, akik egy évvel korábban kiestek az élvonalból. Az MNK-ban remekelt az együttes, s Preiner ekkor már 4 – 2 – 4-es felállásban játszatta a Tamás – Werner, Gál, Szigeti, Kis L. – Nyíri, Oláh – Kovács II., Vári, Deák, Sikora összetételű gárdát.

 

            Az NB I/B-s bajnokságban 21 forduló lejátszása után a 6. helyen állt a csapat, szinte reménytelen helyzetben a feljutást illetően. Annál is inkább reménytelen volt a helyzet, mert a szeptember 5-i mérkőzést (Egyetértés – Diósgyőr 3:1) követően a Diósgyőrött támadt botrányt követően az MLSZ felfüggesztette a DVTK pályaválasztòi jogát és csak Borsod megye határain kívül játszhatta le a csapat "hazai" mérkőzéseit. Ezért aztán Eger vendégszeretetét vették igénybe a DVTK labdarúgói és szurkolói.

 

            1965 őszét nem igen felejtik el az idősebb szurkolók. Pedig nem is igen látták csapatukat. Idegenben játszott és két fontos feladatot kellett megoldania : felverekedni magát az NB I/B-ben legalább a 2. helyre (ez már a feljutást jelentette) és bejutni az MNK döntőjébe.

 

            A hosszú menet sikerrel fejeződött be, a Diósgyőr újból NB I-esnek mondhatta magát és a kupadöntőbe is eljutott! Ott aztán nem ment valami fényesen az együttesnek, mert fáradtan és törődötten 4:0 arányban kikaptak a Győri ETO-tól.

 

            Újabb NB I-es szereplését a gárda 1966-ban kezdte meg. Ritka gyenge rajtot vettek, hiszen az első négy mérkőzést zsinórban elveszítették. A szurkolók kezdtek kétségbeesni, de a diósgyőri szív és határtalan akarat csodát művelt. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a DVTK nyugodtan trónolt az NB I kilencedik helyén és elkerülte a kiesést. Ebben az idényben Szurgent Lajos góljával 1:0-ra legyőzték a Ferencvárost is! Preiner edző ezután elbúcsúzott, mert szövetségi edzőnek hívták meg Budapestre.

 

            Preinert Szabó Pál mesteredző követte, aki ugyancsak szép sikereket ért el a csapattal. Az 1967-es esztendőben például 4:1 arányban bizonyultak jobbnak Kispesten a Bp. Honvédnál, döntetlent értek el az MTK, az Újpest, a Rába ETO, a Csepel ellen és még folytathatnánk a sort. A csapat megközelítette a bajnokság élvonalát, ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a 6. helyen végzett Honvéd és végül a 7. helyen fejezte be a bajnokságot. A játékosok közül klasszisokkal emelkedett ki Tamás Gyula, a kapus, akit 1967-ben beválogattak a nemzeti tizenegybe is és ott sem keltett csalódást. Szereplései közül különösen az Ausztria (3:1) és az NDK (3:1) elleni mérkőzés emelkedik ki, ahol bravúros védések sorozatát mutatta be. A fiatalabbak közül Szucsányi, Szurgent és Sikora is beverekedte magát valamelyik országos válogatottba. Érdemes az 1967-es gárdának a névsorát megörökíteni : Tamás – Kovács, Szigeti, Kiss, Gál, Szucsányi, Ruttkay, Hajas, Horváth, Oláh, Szurgent, Sikora, Vass.

 

            Az 1968-as bajnoki szezonban már csak a 13. hely megszerzésére futotta a piros-fehérek erejéből. Eközben olyan kínos fiaskó is érte a csapatot, mint a félelmetes csatársorral rendelkező Újpesti Dózsától elszenvedett 9:0 arányú vereség. Még egy érdekesség : a nagyon várt Ferencváros elleni mérkőzést november 17-én félbe kellett szakítani a nagy köd miatt.

 

            Az 1969-es esztendő rosszul kezdődött. Szurgent átigazolt a Bp. Honvédba, s így góllövő nélkül maradt a diósgyőri csatársor, amelynek a múltban is mindig ez volt az Achilles-sarka. Aztán a bajnoki találkozókon nem is tudott az együttes sziporkázni. Orültek a szurkolók is, mert a csapat végül nem esett ki, hanem a 13. helyen fejezte be a küzdelmet a tizenhatos mezőnyben.

 

            Az 1969-es év másik nagy jelentőségű eseménye volt, hogy a Semmelweis kórházban május 31-én megszületett a diósgyőri foci nagy reménysége, Lukács Attila, aki aztán nem a pályán, hanem az Emigrantes Rojos szurkolói csoportban futott be szédületes karriert, immàr zuzmò néven.

 

            1970-ben a várakozásnak megfelelően a középmezőnybe kapaszkodott a gárda, s nyolcadik lett a következő kerettel : Mathesz, Bencze, Kovács, Hajas, Fekete, Csuhány, Gass, Földesi, Druzsin, Haffner, Sáfrány, Fehér, Kolláth, Serfőző, Török, Salamon, Horváth, Hajdú, Gál, Udvarev, Veréb. Érdemes megemlíteni, hogy a vidéki csapatok közül a diósgyőriek mérkőzéseit tekintették meg a legtöbben: összesen 84 ezren. Ez a szám azt bizonyítja, hogy itt rendkívüli módon szeretik a labdarúgást.

 

            Persze a szokásoknak megfelelően ismét következett a hullámvölgy, így az 1971 – 72 évi bajnokságban már csak a 12. helyezés jutott a csapatnak. Mindössze 9 összecsapást nyert a gárda, hatszor döntetlenezett és 15 esetben vesztesen voltak kénytelenek elhagyni a pályát a fiúk. A bajok ekkor már előrevetítették árnyképüket. Nem véletlenül: az 1972-73. évi idényben az együttes már csak a 15. tudott lenni és az a kiesést jelentette az élvonalból. 30 mérkőzés, mindössze 5 győzelem, 10 döntetlen és 15 vereség. Szánalmas gólarány : 20:50 és ehhez párosult 20 megszerzett pont. Még ötre lett volna szükség, hogy elkerülje a sok sikert látott csapat a kiesést. Csakhogy valami mintha megpattant volna az együttes belső életében. Napirenden voltak a játékosok közötti nézeteltérések, nem volt megfelelő a szakmai munka színvonala, nem értette meg magát az egyesületi vezetés a szakosztályvezetéssel. A felsorolt okok miatt aztán természetszerűleg következett be a kiesés.

 

            Visszatért Diósgyőrbe Preiner Kálmán, aki nagy kedvvel látott ismét munkához. Elhatározta, hogy kivezeti a kátyúból a bajba jutott csapat szekerét. Új taktikát dolgozott ki az NB I/B-ben induló csapatnak, s nagyon megerősítette a középpályás sort. Olyan labdarúgók kaptak itt helyet, mint Salamon (akit elmozdított a söprögető posztjáról, mert hatalmas munkabírására itt volt szükség), Oborzil és Kolláth. Ez a sor volt a gárda erőssége! Végül 47 pontot gyűjtve az első lett a csapat, teljesült a vágy : vissza az élvonalba! A piros-fehér együttes lőtte a legtöbb (66) és kapta a legkevesebb (25) gólt a második vonalban. Preiner Kálmán jó munkát végzett Diósgyőrött!


5 ÉV MÉRLEGE

 

            1974-ben a "búcsúzó" labdarúgó NB I/B tabellájának élén végzett DVTK 34 mérkőzésen 19 győzelmet aratott, 6 vereséget szenvedett és 9-szer végzett döntetlenre. A DVTK bajnokságát mindenki a hétköznapok természetes velejárójának tekintette ekkor, nem is csoda, hiszen játékosállománya már sejtette a visszakerülést.

 

            Preiner első számú törekvése az volt, hogy a csapat NB I-et megjárt állományát átmentsék, illetve mindenképpen biztosítsák a kitűzött cél eléréséhez szükséges feltételeket. Hasznos lépés volt, hogy kezdettől fogva új szakvezetési modellt alakítottak ki, azaz a vezető edző Preiner Kálmán mellett Szabó Géza edzőként tevékenykedett. Ez a kettős mindenben együtt dolgozott, a csapat felkészítéséről közösen döntöttek.

 

            Az 1974 – 75-ös bajnoki évre már Szabó Géza vezető edző készítette fel a diósgyőri labdarúgókat. Az elvárásokat sikerült teljesíteni, hiszen az újonc csapat bennmaradt. A bajnokságot követően Szabó Géza így nyilatkozott :

 

"A 10 – 14. hely valamelyikének az elérését terveztük, s a 11. hely jutott nekünk. Volt olyan szakasza a bajnokságnak, amikor még kedvezőbb helyre is számíthattunk, de fiatal együttesünk rapszódikus szereplése, a sok döntetlen és néhány nem várt hazai vereség miatt nem válhattak valóra vérmesebb reményeink.

 

A csapatépítésben sikerült előbbre lépnünk. Több tehetséges fiatal játékosunk

jól helytállt : Kutasi, Koleszárik, Borostyán, Szűcs és Fükő bevált, de Veréb, Kovács, Salamon, Hajas, Görgei és Horváth A. teljesítményével is elégedett voltam."

 

            Amikor jól ment a csapatnak ebben az évben, akkor a szurkolók szerint jobb helyezésre is volt esély. Ilyen volt, amikor ősszel kitűnően szerepelt a gárda és több meglepetésszerű győzelmet is szerzett. A tavasz kezdetén még volt egy nagyszerű sorozata az együttesnek. 5 mérkőzésből – ebből négyet idegenben játszottak – öt pontot szereztek. Aztán jött a zuhanás: kilenc találkozón 7 pont. A kitűnő őszt tehát tavasszal hervadás követte.

 

            A visszaesés okai között megemlíthetjük, hogy akkoriban Diósgyőrött nem volt NB I-es színvonalú szakosztályvezetés. A vezető edzőt is túlságosan az "első csapat centrikusság" kötötte le.

 

            Az 1975 – 76-os bajnokságban nem ment a DVTK-nak.

 

            "Szinte kìsértetiesen megismételték előző évi szepelésüket. Mi volt ennek az oka? – kérdeztük Szabó Géza vezető edzőtől.

 

            "Ha visszagondolok, hogy mi ugyanolyan keményen edzettünk nyáron és télen is, akkor nehéz megmagyarázni a tavaszt. Akkoriban sokat töprengtem rajta, hogy hol hibáztam. Az őszi sikeres szereplésünk, a téli felkészülés alatt olyan sérüléssorozat tizedelte meg a játékosállományt, hogy egyszerűen elképesztő. Az őszi 6. hely és a megszerzett 16 pont egyeseket megtévesztett. Akadtak olyanok, akik azt hitték, hogy tavasszal már az ificsapattal is össze tudjuk szedni a bentmaradáshoz szükséges pontokat.

 

            Úgy tudjuk,nézeteltérések is voltak a vezető edző és a játékosok között...

 

            A visszaesés oka volt az is, hogy megromlott a viszony köztem és a játékosok között. A nagy akarás közepette a játékosok és az egyesület vezetői a hátam mögött is igyekeztek keresni a bajokból kivezető utat."

 

            Az egyesület elnöksége a súlyos gondok ellenére, továbbra is bizalmat szavazott Szabó Gézának.

 

            A talpraállás aránylag hamar sikerült, az összefogás eredményeképpen az 1976 – 77-es bajnoki szezonban a 10. hely jutott a DVTK-nak. A vasgyáriak csaknem 50%-os teljesítményt nyújtottak, hiszen 34 meccsből 13-at megnyertek és 15-öt veszítettek el.

 

            "Minek tulajdonítja, hogy az elmúlt évbeni gyenge szereplés után ilyen szép sikereket értek el?

 

            Azok közé tartozom, akiket nem tör le az áskálódás. Főleg akkor nem, ha biztos vagyok benne, hogy igazam van. De hagyjuk a múltat! Az új szakosztályvezetés mellém állt, megértette törekvéseimet és akkor is támogatott, amikor kevésbé ment csapatomnak a játék. Végül az együttes munka meghozta gyümölcsét."

 

            Az 1977 – 1978-as évad piros betűkkel kerül a DVTK labdarúgó szakosztályának aranykönyvébe. A gárda kitűnően szerepelt a KEK-ben: az első fordulóban kiverték a török Besiktast és a második fordulóban is csak balszerencsével maradtak alul a Hajduk Split-el szemben. A nemzetközi szereplés mellett a bajnokságban is minden "bejött" a piros-fehéreknek. Fordulóról-fordulóra az élmezőnyhöz tartozott a gárda és egy olyan páratlan sorozatot értek el, amire még nem volt példa Diósgyőrött. Tavasszal több fordulón keresztül veretlenek maradtak, pedig olyan csapatokkal vették fel a küzdelmet, mint az Újpesti Dózsa, a Vasas, a Bp. Honvéd, Ferencváros és a Videoton.

 

            "Mióta Diósgyőrbe került, azóta az első osztályú labdarúgò csapat a legnagyobb sikerét érte el – mondtuk Szabó Gézának.

 

            Igen – válaszolta nevetve – A csapat gerince hétről-hétre kirobbanó formában játszott és a fiatalok felnőttek a feladathoz. Sikerült a jó légkör biztosítása is, valamint sok segítséget kaptunk a vezetéstől. Szeretném, ha még sokszor szerepelne ilyen jól a vasgyári gárda!"


A NEMZETKÖZI KUPÁKBAN

 

            Bajnokság ide, bajnokság oda, az világviszonylatban igaz, hogy a nemzetközi labdarúgómérkőzések vonzzák a legjobban a nézőket. Az európai kupaküzdelmekben zsúfolásig megtelnek a stadionok.

 

            A DVTK először 1960-ban jutott ki a nemzetközi színtérre. A Közép-európai Kupában rajtolhatott a gárda és július 3-án a sorsolás értelmében Palermoban kellett kiállni a kitűnő helyi csapat ellen.

 

            A Diósgyőr úgy repült le az olasz csizma csücskébe, hogy boldogan kiegyezett volna a döntetlennel is. Szinte a játékosok maguk sem akarták elhinni, hogy a szünetben 2:0-ra vezetnek idegenben! Iván és Csányi az első félidő közepe táján egymás után kétszer is bevették a kaput. A második félidőben Fekete megsérült, ez nem tett jót a csapatnak, de végül mégiscsak megszerezték a győzelmet 2:1 arányban. Tegyük hozzá, hogy nem ez volt az együttes első külföldi sikere, de az kétségtelen, hogy ez keltette a legnagyobb feltűnést. Ki gondolta volna, hogy a már-már afrikai melegben az észak-magyarországiak így helyt tudnak állni.

 

            A meglepetésnek azonban ezzel még nem volt vége : a visszavágón úgy szenvedett vereséget 2:0-ra a vasgyári gárda, hogy esélye sem volt a győzelemre... Többet támadtak, de a 22 ezer néző csak bosszankodott a tehetetlenségen. Vigasznak csupán annyi maradt, hogy a DVTK mégis elősegítette a Közép-európai Kupa mérkőzések alapján Magyarország győzelmét.

 

            Sokat kellett várni, míg ismét kiléphettek a piros-fehér labdarúgók a nemzetközi foci-élet színpadára. Szükség volt hozzá egy MNK elsőségre, melynek köszönhetően a KEK-ben indulhatott a csapat.

 

            1977. szeptember 14-én Isztambulban kezdte meg szereplését a csapat, az ottani "Fagyi", a Besiktas ellen. Telt ház, mintegy 35 ezer néző csapott már jóval a kezdés előtt magyar fülnek ismeretlen és szokatlan csinnadrattát, olyat, hogy azt hittük leszakad a szép csillagos ég.

 

            A talákozó aztán másként alakult, mint azt vártuk. Hetven percig jól tartotta magát a DVTK, de az utolsó 20 percben kétszer is megzörrent Veréb hálója. Két héttel később 24 ezer szurkoló gyűlt össze Diósgyőrött buzdítani csapatát, kiharcolni a továbbkerülést, a legjobb 16 közé.

 

            A találkozón a hazaiak az első perctől diktálták az iramot, szusszanásnyi időt sem hagytak a törököknek, s végül biztos, 5:0-ás diadallal harcolták ki a második fordulóba jutást.

 

            Fortuna nem volt kegyes az együtteshez: a Hajduk Split gárdáját juttatta nekik. Ráadásul az első mérkőzésre Diósgyőrött került sor. Hidegzuhanyként hatott, amikor Surjakék szereztek vezetést. Később azonban túlságosan is magabiztosan játszottak, így a DVTK kínkeservesen, de kicsikarta a győzelmet. November 2-án Splitben, a dalmát tengerparti csodálatos városban reggeltől csak az esti mérkőzés volt a beszédtéma az utcákon és tereken. Nos 30 ezer szurkoló olyan futballdrámát, parádés csatát láthatott, amelyet valószínűleg sokáig emlegettek Splitban.

 

            Akàrcsak Diósgyőrben, Splitben is a Hajduk rúgta az első gólt. Aztán leálltak ... És a 80. percben Tatár ballábas lövését követően egy kupacban hemperegtek a piros-fehér mezes játékosok. Csakhogy egy erősen vitatható tizenegyesből a Hajduk elérte a hosszabbítást jelentő győztes gólt. A 2 x 15 perc nem hozott döntést, s a 11-es rúgásokban a hazaiak bizonyultak jobbnak : ők kerültek a KEK-ben a legjobb 8 közé.

 

            Elszalasztott lehetőség? Pillanatnyi figyelmetlenség? Valószínűleg inkább a rutintalanság okozta a kiesést. Természetesen szégyenkezésre nem volt okuk a diósgyőri labdarúgóknak, mert emelt fővel vesztettek. Ivica Surjak, a Hajduk és a jugoszláv válogatott csapatkapitánya így fogalmazott a találkozó végén :

 

            "Jobbak voltak a diósgyőriek. Fortuna viszont ezúttal nekünk kedvezett. Biztos vagyok benne, hogy hallunk majd még a DVTK-ról a soronkövetkező években."

 

            Reméltük, hogy igaza lesz....